Összehangolt akció Jakabszállás térségében

2015. 05. 14., cs - 15:31
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az akció célja többek között a közlekedés biztonságának növelése, a kereskedelmi és vendéglátó egységek ellenőrzése, valamint a vendégmunkások szociális körülményeinek és a gyermekek iskolalátogatásának ellenőrzése volt.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai 2015. május 13-án fokozott ellenőrzést tartottak Jakabszállás térségében, valamint a Kiskunsági Nemzeti Park területén. Az akcióban 15 rendőr - köztük a Készenléti Rendőrség egyenruhásai -, 2 természetvédelmi őr, 2 mezőőr és 5 önkormányzati munkatárs vett részt.  

 

Az ellenőrzés többek között a bűncselekmények és szabálysértések megelőzésére, megszakítására, felderítésére, a közlekedés biztonságának növelésére, az ittas gépjárművezetők kiszűrésére, valamint a hulladék megfelelő tárolásának ellenőrzésére terjedt ki.

 

A bűnmegelőzési szakemberek a Családsegítő Szolgálat munkatársaival közösen kiemelt hangsúlyt fektettek a külföldi vendégmunkások szociális körülményeinek és gyermekeik iskolalátogatásának az ellenőrzésére is.

 

Az egyenruhások a kereskedelmi és vendéglátó egységek ellenőrzése során tájékoztatták az ott dolgozókat a jogsértések bekövetkezése esetén teendő intézkedésekről.

 

Az intézkedő rendőrök és a társszervek munkatársai 22 szabályszegővel szemben kezdeményeztek szabálysértési, közigazgatási, illetve büntetőeljárást.

 

Fotó: Zsaru magazin


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.