Nyár nyitány

2016. 06. 13., h - 12:19
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elkészült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az idei nyári szezonra vonatkozó idegenforgalmi koncepciója.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a nyári idegenforgalmi idény legfontosabb rendőri feladata a turistaforgalom szempontjából kiemelkedő jelentőségű térségek, helységek közbiztonságának, közrendjének megszilárdítása, a bűncselekmények és szabálysértések megelőzése, valamint az idegenforgalom zavartalanságának és az üdülővendégek nyugalmának biztosítása.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság mindezen célok megvalósítása érdekében kidolgozta a 2016-os év nyári turisztikai idényre vonatkozó koncepcióját.

Ennek alapján többek között a rendőrség:

 

  • A belföldi- és idegenforgalmi szempontból frekventált területeken idegen nyelvet beszélő járőrök részvételével állandó és látható rendőri jelenlétet biztosít. Ilyen területek a megyében elsősorban: Miskolc-Lillafüred, Miskolc-Tapolca, Miskolc-Diósgyőr, Miskolc belvárosa, továbbá Aggtelek, Jósvafő, Szerencs, Tokaj, Sárospatak, Mezőkövesd-Zsórifürdő, Bogács, Tiszaújváros.

 

  • A nyári időszakban fokozott és összehangolt bűnügyi, ifjúságvédelmi, közrendvédelmi, közlekedésbiztonsági, idegenrendészeti ellenőrzéseket hajt végre.

 

  • Több idegen nyelven elkészített bűn- és baleset-megelőzési tájékoztató ismertetőket, hanganyagokat eljuttatja például a különböző strandokra.

 

  • Az áldozattá válás elkerülése érdekében az illetékességi területen található strand- és gyógyfürdőkre vonatkozóan komplex bűnmegelőzési figyelemfelhívó programot működtet.

 

  • A bűnmegelőzés érdekében a rendőrkapitányságok kapcsolatot tartanak a területileg illetékes szállóhelyekkel.

 

  • Részt vesz a Tisza-tavi Közbiztonsági Koordinációs Bizottság munkájában.

 

  • A szabadvizek, bányatavak, horgásztavak környezetében ellenőrzéseket hajt végre a vízzel kapcsolatos jogsértések, balesetek megelőzése céljából.

 

  • A turisztikai szempontból kiemelkedő forgalommal rendelkező, fokozottan veszélyes útszakaszokon, a frekventált hétvégi időszakokban folyamatos rendőri jelenlétet biztosít, figyelemmel kíséri a forgalom alakulását, szükség esetén forgalomirányítási feladatokat hajt végre.

 

  • Az eredményesség érdekében az akciók során együttműködik a Polgárőrséggel és a társhatóságokkal.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.