Nyár nyitány

2015. 06. 01., h - 11:00
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elkészült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az idei nyári szezonra vonatkozó idegenforgalmi koncepciója.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a nyári idegenforgalmi idény legfontosabb rendőri feladata a turistaforgalom szempontjából kiemelkedő jelentőségű térségek, helységek közbiztonságának, közrendjének megszilárdítása, a bűncselekmények és szabálysértések megelőzése, valamint az idegenforgalom zavartalanságának és az üdülővendégek nyugalmának biztosítása.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság mindezen célok megvalósítása érdekében kidolgozta a 2015-ös év nyári turisztikai idényre vonatkozó koncepcióját.

 

Ennek alapján többek között a rendőrség:

 

  • A belföldi- és idegenforgalmi szempontból frekventált területeken idegen nyelvet beszélő járőrök részvételével állandó és látható rendőri jelenlétet biztosít. Ilyen területek a megyében elsősorban: Miskolc-Lillafüred, Miskolc-Tapolca, Miskolc-Diósgyőr, Miskolc belvárosa, továbbá Aggtelek, Jósvafő, Szerencs, Tokaj, Sárospatak, Mezőkövesd-Zsórifürdő, Bogács, Tiszaújváros.
  • A nyári időszakban fokozott és összehangolt bűnügyi, ifjúságvédelmi, közrendvédelmi, közlekedésbiztonsági, idegenrendészeti ellenőrzéseket hajt végre.
  • A több idegen nyelven elkészített bűn- és baleset-megelőzési mozgóképes tájékoztató anyagokat eljuttatja a turisztikailag frekventált távolsági busz és vonat pályaudvarokra.
  • A bűnmegelőzés érdekében a rendőrkapitányságok kapcsolatot tartanak a területileg illetékes szállóhelyekkel.
  • Részt vesz a Tisza-tavi Közbiztonsági Koordinációs Bizottság munkájában.
  • A szabadvizek, bányatavak, horgásztavak környezetében ellenőrzéseket hajt végre a vízzel kapcsolatos jogsértések, balesetek megelőzése céljából.
  • Az áldozattá válás elkerülése érdekében az illetékességi területen található strand- és gyógyfürdőkre vonatkozóan komplex bűnmegelőzési figyelemfelhívó programot működtet.
  • A turisztikai szempontból kiemelkedő forgalommal rendelkező, fokozottan veszélyes útszakaszokon, a frekventált hétvégi időszakokban folyamatos rendőri jelenlétet biztosít, figyelemmel kíséri a forgalom alakulását, szükség esetén forgalomirányítási feladatokat hajt végre.
  • Az eredményesség érdekében az akciók során együttműködik a Polgárőrséggel és a társhatóságokkal.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.