Nemzetközi körözöttek

2014. 09. 23., k - 11:14
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A soproni nyomozók fogták el azt a két férfit, akik ellen európai elfogatóparancs volt érvényben,

A Soproni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának beosztottjai 24 óra alatt két férfi kezére is bilincset kattintottak, akik ellen hatályos európai elfogatóparancs volt elrendelve.

A nyomozók 2014. szeptember 22-én 9 óra 40 perckor Fertőszéplakon igazoltattak egy 23 éves simasági fiatalembert és 2014. szeptember 23-án 8 órakor Iván belterületén egy 39 éves helyi lakost.

Az intézkedők mindkét férfiről megállapították, hogy vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt,az Osztrák Köztársaság bíróságának nemzetközi elfogatóparancsa volt velük szemben érvényben, ezért őket a helyszínen elfogták és a rendőrkapitányságra előállították.

A soproni rendőrök a két férfit őrizetbe vették és a Főváros Törvényszékre kísérték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.