Nem tudott elmenekülni

2016. 05. 27., p - 09:21
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúhadházi rendőrök egy sofőr autójában több kartonnyi zárjegy nélküli cigarettát találtak.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság járőrei 2016. május 26-án 11 óra 25 perckor Téglás külterületén, a 4901-es számú úton ellenőrizték az arra közlekedő járműveket. Az egyik gépkocsi sofőrje a rendőröket látva hirtelen lassított, majd megfordult és nagy sebességgel Téglás irányába elhajtott.

A rendőrök azonnal beültek a szolgálati gépkocsiba és a menekülő gépjárművezető után hajtottak a téglási utcákban, majd az Audi hirtelen bekanyarodott egy társasház udvarára. A hajdúhadházi rendőrök elfogták a sofőrt, aki gyalog próbált elmenekülni a helyszínről. Az egyenruhások igazoltatták a férfit, aki azt mondta, hogy nem követett el bűncselekményt. A járőrök átvizsgálták a gépkocsi csomagtartóját, amelyben 90 karton zárjegy nélküli cigarettát találtak. Az esetről a járőrök értesítették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársait. A 49 éves férfi elmondta, hogy a cigarettát Bökönybe akarta szállítani. A helyszínen olyan információ merült fel, hogy Á. János egy közelben található garázsban további zárjegy nélküli cigarettát rejteget, azonban a férfi ezt tagadta. A NAV pénzügyőrei átvizsgálták a bökönyi lakos téglási tartózkodási helyét, ahol 3400 doboz magyar adójegy nélküli cigarettát és 1,9 kilogramm vágott dohányt találtak és foglaltak le.   

A rendőrök Á. Jánost előállították a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra, majd átadták őt az eljárás lefolytatására illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.