Mohósága lett a veszte

2015. 12. 07., h - 08:39
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tiszakécskei járőrök tetten érték és elfogták azt a 32 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint betört egy nyaralóba, ott töltötte az éjszakát, majd másnap visszament a hátrahagyott értékekért.

A tulajdonos tett bejelentést a rendőrségre 2015. december 5-én 13 órakor arról, hogy ismeretlen tettes az éjszaka folyamán betört a tiszakécskei nyaralójába, azonban az elkövető semmit sem lopott el, viszont talált egy bőrkabátot és egy baltát, amely nem az ő tulajdona.

 

A sértett körülbelül 5 órával később visszament a nyaralóhoz, ahol azt tapasztalta, hogy valaki ismét járt az ingatlanban, azonban már elvitte a televízióját, valamint annak távirányítóját és a szomszédos telken talált egy tőle ellopott ágyneműkkel, tisztítószerrel és kozmetikumokkal teli zsákot.

 

Mivel a rendőrökben felmerült a gyanú, hogy az ismeretlen tettes visszatér a hátrahagyott értékekért, ezért figyelemmel kísérték az ingatlan területét. Megérzésük néhány órán belül beigazolódott: még aznap este 21 óra 40 perckor visszatért a feltételezett elkövető a zsákért, azonban a járőrök tetten érték és elfogták R. Róbertet.

 

A nyomozás adatai szerint a férfi 2015. december 4-én 20 óra és 21 óra közötti időben a nála lévő baltával befeszítette a nyaraló ajtaját azért, hogy az éjszakát a házban töltse. A 32 éves gyanúsított másnap - a kabátját és a baltát ottfelejtve - elment az ingatlanból, ahová 2015. december 5-én a délutáni órákban lopási szándékkal tért vissza.

 

A tiszakécskei rendőrök R. Róbert helyi lakost - őrizetbe vétele mellett - magánlaksértés bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.