Megtalálták őket

2016. 03. 21., h - 07:33
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök az elmúlt 48 óra alatt 10 körözött személyt fogtak el Győr-Moson-Sopron megyében.

A győri rendőrök 2016. március 19-én 16 óra 50 perckor lakóhelyén ellenőrizték L. Márk 20 éves helyi lakost, majd 21 órakor szintén a lakcímén keresték fel D. Barnabás 36 éves helyi lakost. Az igazoltatáskor a járőrök megállapították, hogy mindkét férfit a Győri Járásbíróság körözte és elfogását rendelte el, ezért őket a rendőrkapitányságra előállították.

A csornai járőrök 2016. március 19-én 8 óra 30 perckor bodonhelyi lakcímén igazoltattak egy 35 éves férfit, majd ugyanezen a napon 9 órakor Csorna belterületén igazoltattak egy 17 éves fiatalkorú lányt. Az ellenőrzéskor a rendőrök megállapították, hogy a férfi ellen a Szegedi Városi Bíróság elfogatóparancsot bocsátott ki, míg a fiatalkorú lányt a Győri Rendőrkapitányság eltűnés miatt körözi. A járőrök mindkét személyt a helyszínen elfogták és a rendőrkapitányságra előállították. A körözött férfit - őrizetbe vételét követően - a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába, míg a fiatalkorú lányt - meghallgatását követően - az egyik győri intézetbe vitték.   

A rendőrök 2016. március 19-én 9 óra 50 perckor Mosonmagyaróváron igazoltatták K. Attila 28 éves helyi lakost. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a férfi ellen a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság körözést adott ki, ezért őt a helyszínen elfogták és a rendőrkapitányságra előállították.    

A Soproni Rendőrkapitányság járőrei 2016. március 19-én 10 óra 25 perckor Sopron belterületén ellenőrizték O. Attila 34 éves helyi lakost, míg másnap szintén Sopronban 0 óra 25 perckor P. István 44 éves ágfalvi férfit igazoltatták. A rendőrök megállapították, hogy mindkét személy ellen a Soproni Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki, melyben a hatóság az elfogásukat és őrizetbe vételüket rendelte el. Fentiek miatt a járőrök a körözött férfiakat a helyszínen elfogták és a rendőrkapitányságra előállították.

Győr belvárosában igazoltattak a rendőrök 2016. március 20-án 11 órakor egy 16 éves fiatalkorú lányt. Az ellenőrzéskor a járőrök megállapították, hogy a fiatalt a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság körözi eltűnése miatt, ezért őt a rendőrkapitányságra előállították, majd meghallgatása után az egyik győri intézetbe vitték.  

A csornai járőrök ugyanezen a napon 7 óra 20 perckor V. Judit 32 éves csornai lakost ellenőrizték. Az igazoltatáskor a rendőrök megállapították, hogy a nőt a Csorna Rendőrkapitányság körözi és a Győri Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja az elfogását rendelte el. Az intézkedők a 32 éves körözött személyt a helyszínen elfogták, majd - őrizetve vételét követően - a megyei rendőr-főkapitányság fogdájába vitték.    

A soproni járőrök - állampolgári bejelentést követően - 2016. március 20-án 14 órakor az egyik helyi kórházban ellenőrizték azt a 15 éves fiatalkorú lányt, aki ellen a Soproni Rendőrkapitányság adott ki körözést eltűnése miatt.  A rendőrök a lányt a helyszínen elfogták, majd meghallgatását követően az intézetbe visszavitték.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.