Megtalálták

2018. 01. 28., v - 10:09
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskőrösi, soltvadkerti és keceli rendőrök megmentették az eltűnt nő életét.

Bejelentés érkezett a Keceli Rendőrőrsre 2018. január 26-án 20 óra 20 perckor, miszerint egy helyi nő a délutáni órákban lakásáról ismeretlen helyre ment. A bejelentő felhívta az eltűnt személyt, aki közölte, hogy jelenleg egy erdőben fekszik, nem tudja, hogy hol, csak fákat lát maga körül. A bejelentő elmondása szerint ismerőse gyógyszereket vehetett be. A nő keresésében a Kiskőrösi Rendőrkapitányság, a Soltvadkerti Rendőrőrs és a Keceli Rendőrőrs állománya vett részt.

Kecel külterületén, a vasúti sínek és az 5303-as út között fekvő akácos erdőben 22 óra 40 perckor megtalálták a rendőrök az eltűntet, aki a földön kimerült állapotban feküdt, és nem tudott felkelni, valamint nehezen is kommunikált.

Az egyenruhások azonnal pokrócokkal melegítették és a folyadékpótlás érdekében vízzel itatták. A mentőszolgálat munkatársai átvették a nő ellátását, majd kórházba szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!