Megpróbált elmenekülni

2016. 03. 16., sze - 07:29
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járőrök elfogták a körözött férfit.

A Lajosmizse Rendőrőrs munkatársai 2016. március 14-én 15 óra körüli időben járőrszolgálatuk teljesítése során a Lajosmizse, Dózsa György utcában észleltek egy személygépkocsit, amelynek sofőrje a járművezetés közben nem használta a biztonsági övet. Az egyenruhások intézkedni akartak a szabályszegővel szemben, azonban a férfi a járőrautó megkülönböztető fény - és hangjelzése ellenére nem állt meg, próbálta kivonni magát a rendőri intézkedés alól.

 

Az egyenruhások folyamatosan követték a menekülő gépkocsit, amely Lajosmizse külterületén behajtott egy tanya udvarára, majd megállt. A sofőr a járműből kiszállva megkísérelt elfutni, azonban a járőrök elfogták.

 

Az intézkedés során kiderült, hogy a 35 éves helyi lakos nem rendelkezik vezetői engedéllyel, valamint a járművezetéstől 2016. június 11-ig jogerősen el van tiltva. Az egyenruhások azt is megállapították, hogy ellene a Dabasi Járásbíróság és a Kecskeméti Rendőrkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki lopás miatt, ezért L. Róbertet a rendőrök őrizetbe vették, valamint ellene szabálysértési és közigazgatási eljárást kezdeményeztek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.