Megmentették a kihűléstől

2015. 01. 02., p - 11:09
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Forró teával és takaróval tartottak melegen egy fedél nélküli férfit a szegedi rendőrök a Magyar Máltai Szeretetszolgálat krízisautójának megérkezéséig.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. január 1-én a délutáni órákban érkezett a bejelentés arról, hogy Szegeden, a Murányi utcában egy férfi „vackolta be magát” az egyik lépcső alá. A helyszínre irányított járőröknek a fedél nélküli személy elmondta, hogy nagyon fázik, de nincs hova mennie, ezért költözött be a lépcsőfeljáró alá. Az ügyeletvezető azonnal értesítette a Magyar Máltai Szeretetszolgálat krízisautó szolgálatát és forró teát, valamint takarót juttatott a helyszínre. A rendőrök betakarták és megitatták az átfázott férfit, majd átadták őt a szeretetszolgálat munkatársainak.

Hódmezővásárhelyen három bajba jutottnak segítettek az egyenruhások újév napján:

Először 6 óra 40 perckor egy, az Andrássy utcán fekvő személyhez riasztották a járőröket. A 24 éves fiú nem tudott lábra állni, ezért a rendőrök hazavitték, ahol átadták édesanyjának.

A délutáni órákban az Észak utcai buszmegállóban találtak egy magatehetetlen fiatalt a járőrök, aki a padon feküdt. Mivel nem lehetett vele kommunikálni, a rendőrök mentőt hívtak a helyszínre, akik további kezelés céljából kórházba szállították.

Néhány perccel 23 óra előtt egy földön fekvő személyre figyeltek fel az egyenruhások a Csomorkányi utcán. A zavartan viselkedő fedél nélküli férfit biztonsági intézkedés keretében melegedőhelyre szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.