Letértek a turistaútról

2015. 10. 26., h - 19:11
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szentendrei és tahitótfalui rendőrök közel egy órás gyaloglás után megtalálták az erdőben eltévedt két nőt.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály és a Tahitótfalui Rendőrőrs munkatársai 2015. október 24-én 20 óra körüli időben megjelentek a Pilisi Parkerdő területén található Kalicsa-pataknál, mivel bejelentés érkezett arról, hogy két nő letért a turistaútról és a sötétben eltévedt. A járőrök és a leányfalui körzeti megbízott megkezdték a bejelentők felkutatását. Mivel a patak több kilométer hosszan terül el, a rendőrök felvették a kapcsolatot a Pilisi Parkerdő erdészével, akivel közölték az eltévedt nőktől kapott információkat, majd együtt folytatták a felkutatásukat.

A rendőrök és az erdész közel egy órás gyaloglás után – 22 óra körüli időben - megtalálták a két fővárosi nőt, akikkel folyamatos telefonos kapcsolatban voltak. A bejelentők elmondták a rendőröknek, hogy nem sérültek meg, de átfáztak és kimerültek. Tekintettel arra, hogy már késő volt és a két nő nem tudott volna Budapestre hazamenni, ezért a rendőrök gondoskodtak az elszállásolásukról egy dunabogdányi szálláshelyen. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.