Közösen a határban

2014. 08. 08., p - 11:43
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség és a polgárőrség lovas járőrei együtt járták a keceli tanyavilágot a bűncselekmények megelőzése érdekében.

Kecelen megalakult a Polgárőrség lovas tagozata, amelynek tagjai Kecel külterületén a rendőrség munkatársaival közös szolgálatot láttak el.

Az első közös járőrszolgálatra 2014. augusztus 6-án került sor, az eseményen jelen volt Orcsik István Úr, a Keceli Polgárőr Egyesület elnöke és Rapcsák Róbert r. alezredes Úr, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetője is. A Keceli Rendőrőrs előtt gyülekeztek a rendőrök és a lovas polgárőrök, majd ezt követően 18 órától 20 óráig tartott a közös szolgálatellátás annak érdekében, hogy megelőzzék a bűncselekményeket, segítséget, tanácsot nyújtsanak az ott idős, vagy egyedül élő lakosoknak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.