Közös odafigyelés a bajai tanyákon

2016. 01. 27., sze - 09:09
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bajai Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai a Városőrség munkatársaival, valamint a közterület-felügyelőkkel rendszeresen, visszatérően ellenőrzik a külterületeken élőket.

A közterületen szolgálatot teljesítő rendőrök a hideg idő beköszöntével a szokásos napi feladataikon túl még nagyobb figyelmet fordítanak azokra a gyakran hátrányos szociális helyzetű emberekre, akik a megye területén kisebb településeken élnek. Különösen fontos ez a téli időszakban, amikor az idős, magukról nehezen gondoskodni tudó emberek fokozott veszélynek vannak kitéve, illetve vagyoni helyzetük miatt nem tudják befűteni a lakásukat, teljes biztonsággal ellátni magukat.

 

A rendőrök az ellenőrzések során arról is érdeklődnek az ott lakóktól, hogy van-e bármire szükségük. Amennyiben segítséget igénylő személlyel találkoznak, akkor megteszik a szükséges jelzéseket a velük kapcsolatban álló helyi önkormányzatok, szociális ellátást biztosító intézmények felé.

A Bajai Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai a városőrökkel és a közterület-felügyelőkkel közösen rendszeresen és visszatérően ellenőrzik az illetékességi területükhöz tartozó tanyavilágot. Az egyenruhások 2016. január 26-án ismét meglátogatták a külterületen élőket. Járőrszolgálatuk során az egyik ingatlan 70 éves egyedül élő lakójának otthonába fát hordtak be és begyújtották a kályhát, majd a melegedő lakásban arról is beszélgettek, hogy mit tehet a néni saját biztonsága és értékei megóvása érdekében, illetve szükség esetén kitől kérhet segítséget, valamint elmondták a nap 24 órájában működő segélyvonalak hívószámait.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.