Közlemény

2015. 09. 02., sze - 07:44
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Nem hajlandóak eleget tenni a hatósági kötelezésnek.

A Kiskunhalasról a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni befogadó állomására útba indított menekültkérelmet előterjesztett illegális határátlépők egy csoportjából 2015. szeptember 2-án 5 óra 20 perckor a Budapest, Kőbánya-Kispest vasútállomáson többen közölték, hogy nem hajlandóak átszállni a Debrecen felé tartó vasúti szerelvényre (a csoport kisebb része továbbutazott). Az illegális bevándorlók a vasúti sínpár mellett részben levetkőzve, részben gyermekeket maguk elé tartva, a magasba emelve azt követelik, hogy szabadon eljuthassanak Németországba.
A vasúti forgalom zavartalanságának biztosítása érdekében a rendőrség a szükséges intézkedéseket megtette, ennek ellenére a vonatközlekedésben az érintett szakaszon változások várhatóak.
A menekültkérelmet előterjesztők a menekültügyi eljárás ezen szakaszában Magyarország területén szabadon mozoghatnak, a hatóság kötelezésére azonban nyilvántartásba vételüket követően 24 órán belül meg kell jelenniük a számukra az ügyük elbírálásának idejére kijelölt befogadó állomáson. Az útba indított menekültkérelmet előterjesztők személyi szabadságukat korlátozó hatósági intézkedés alatt nem állnak.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.