Köszönet a rendőri segítségért

2015. 09. 17., cs - 12:33
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rosszul lett egy 49 éves férfi Gyulán, a Fehér – Körös hídnál. Két rendőr vette észre, hogy a korlátnak támaszkodik, nem tud tovább menni. Mentőt hívtak hozzá, a férfi három órával a történtek után telefonon köszönte meg az egyenruhások segítségét.

A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei 2015. szeptember 16-án 15 óra 15 perc körüli időben Gyula határában, a Fehér – Körös hídnál felfigyeltek egy férfira, aki a szalagkorlátnak támaszkodott. Az egyenruhások azonnal megálltak és odamentek hozzá. A férfi elmondta, hogy kerékpárral dolgozni indult, útközben azonban hirtelen mellkasi fájdalmat érzett, elvesztette egyensúlyát, nem tudott tovább menni. A rendőrök mentőt hívtak hozzá és igyekeztek megnyugtatni őt, majd a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

 

A történtek után három órával, 18 óra 24 perckor a 112-es segélyhívón jelentkezett a 49 éves férfi. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a hívását fogadó rendőrt arra kérte: tolmácsolja köszönetét azoknak a kollégáinak, akik a segítségére siettek, amikor rosszul lett. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.