Körözött rendőrkézen

2014. 11. 20., cs - 10:58
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy győri panellakásban rejtőzött a rendőrök elől.

A győri nyomozók egy Győr-Adyvárosi panelházban fogták el és állították elő azt a helyi férfit, aki ellen több hatóság is elfogatóparancsot bocsátott ki.

A rendőrök a körözött tartózkodási helyén megjelentek, de a sorozatos, határozott felszólítások ellenére senki nem nyitott ajtót. A bűnügyesek a lakásból mozgást hallottak és észlelték, hogy a kémlelő nyíláson is valaki többször kinézett.

A felderítők érthetően közölték a helyiségben lévőkkel, hogy működjenek együtt, majd többször figyelmeztették a „bujkálót”, hogy „szakember” segítségével a lakásba be fognak jutni. A passzív magatartást tanusítók nem „engedelmeskedtek”, ezért a helyszínre lakatost kértek. A munkálat zajára azonnal egy nő nyitott ajtót, aki beengedte az intézkedőket.

A nyomozók a lakásban elfogták és megbilincselték a 37 éves győri férfit, aki ellen a Tatabányai Törvényszék és a Győri Rendőrkapitányság is körözést rendelt el.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.