Körözés volt érvényben ellenük

2014. 12. 11., cs - 10:15
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri és a kapuvári rendőrök három férfit állítottak elő az elmúlt 24 órában.

A győri rendőrök 2014. december 10-én 8 óra 18 perckor igazoltatták Sz. Rihárd helyi lakost az egyik győri mellékutcában. A férfi adatainak visszaellenőrzését követően az egyenruhások megállapították, hogy a Győri Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportjának elfogatóparancsa alapján a Győri Rendőrkapitányság körözését rendelt el.

Nagybajcs községben F. Dániel helyi lakost ellenőrizték az egyenruhások 2014. december 10-én 19 óra 45 perckor. A férfi körözését a Komlói Rendőrkapitányság rendelte el a Győri Járási Bíróság elfogatóparancsa alapján.

A férfiakat a rendőrök elfogták és előállították a Győri Rendőrkapitányságra.

 

Kapuváron az egyenruhások egy kis tehergépkocsit állítottak meg közúti ellenőrzés céljából a belvárosban 2014. december 11-én 2 órakor. A gépkocsivezető Cs. Tibor 53 éves pápai lakos igazoltatását követően az intézkedő járőrök megállapították, hogy a Veszprémi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja elfogatóparancsot bocsátott ki ellene.

A járművezetőt a rendőrök elfogták és a Kapuvári Rendőrkapitányságra előállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.