KMB: Megtalálta

2014. 09. 18., cs - 12:11
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy idős gombász tűnt el Tarcal külterületén. A helyi körzeti megbízott a bejelentéstől számított két órán belül megtalálta az eltévedt nőt.

Lakossági bejelentés érkezett a 112-es ingyenesen hívható segélyhívó számra 2014. szeptember 15-én 22 óra 7 perckor. A telefonáló elmondta, hogy gombázni indult Tarcal külterületére, de időközben besötétedett és eltévedt. A nő egy biztos pontot határozott meg, hogy egy sorompót maga mögött hagyott.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese időközben értesítette a Szerencsi Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrsének körzeti megbízottját, aki azonnal a helyszínre sietett. A jó helyismerettel rendelkező kmb-s két órán belül megtalálta az eltévedt 60 éves asszonyt, akit biztonsági intézkedés keretében hazaszállított.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.