KMB: Elismerték a körzeti megbízott munkáját

2014. 09. 30., k - 10:06
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Putnoki Rendőrőrs körzeti megbízottja a város polgármesterétől vehetett át kitüntetést.

Putnok Város Önkormányzata ünnepélyes keretek között 2014. szeptember 28-án kitüntető díjakat adott át. Több civil személy mellett elismerésben részesült az Ózdi Rendőrkapitányság Putnoki Rendőrőrsének körzeti megbízottja, Szatmáriné Csukerda Nikoletta r. törzsőrmester is, aki a közösség életében betöltött minta értékű szerepvállalása a közbiztonságért kifejtett munkájáért vehetett át kitüntetést. Az elismerést Tamás Barnabás, a város polgármestere adta át a település rendőrének.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.