Kimentették a jeges vízből

2014. 12. 30., k - 15:19
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskőrösi rendőrök segítettek annak a férfinak, aki egy külterületi lápos területen eltévedt, majd beszakadt alatta a jég.

Telefonon kért segítséget a rendőrségtől egy férfi 2014. december 29-én 16 óra 30 perckor, mivel egy Akasztó külterületén lévő lápos területen kerékpárral közlekedve eltévedt és a sötétség miatt nem talált haza.

 

Weimper János r. törzszászlós és  Fésüsné Gárdonyi Georgina r. törzsőrmester azonnal a bajbajutott felkutatására indult szolgálati gépkocsival, de a fagyott, sáros, mélyen nyomvályús úton körülbelül 1 kilométer megtétele után  megállásra kényszerültek.

 

A kiváló személyismerettel rendelkező Weimper János r. törzszászlós felvette a kapcsolatot egy helyi vadásszal, aki készségesen segített az egyenruhásoknak, így az ő terepjárójával tudták folytatni a férfi keresését.

 

Eközben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának munkatársai és a keresésben résztvevő rendőrök folyamatosan tartották a kapcsolatot a kétségbeesett bejelentővel, próbálták kideríteni, pontosan merre tartózkodik és bíztatták, hogy tartson ki, hamarosan érkezik a segítség.

 

Az egyenruhások a jeges-vizes területre érkezve nem tudtak továbbhaladni a gépjárművel, azonban lámpájuk segítségével jelezték a bajbajutottnak, hogy a közelben vannak. A férfi telefonon elmondta, hogy beszakadt alatta a jég és a vízben nem tud mozogni.

 

A rendőrök a terepviszonyok miatt segítségül hívtak egy traktorral rendelkező helybélit, akinek a közreműködésével sikerült megközelíteni a térdig érő, jeges vízben álló férfit. Az egyenruhások és segítőik közösen kihúzták a bejelentőt és a traktorral a terepjáróig szállították. A rendőrök átsegítették a kihűlt férfit a fűtött autóba, majd óvatosan levették a ráfagyott cipőit, betakarták, majd további egészségügyi ellátás céljából értesítették a mentőszolgálat munkatársait.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.