Készenléti rendőrök intzkedése Jászladányon

2014. 12. 03., sze - 09:36
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltiltás hatálya alatt vezetett a férfi Jászladányon.

A Készenléti Rendőrség járőrei 2014. december 2-án 00 óra 50 perckor Jászladány belterületén ellenőriztek egy német forgalmi rendszámú személygépkocsit, és annak utasait. A rendőrök megállapították, hogy a gépkocsit vezető 26 éves férfit a Jászberényi Rendőrkapitányság jogerős határozataival a gépjárművezetéstől eltiltotta. Az egyenruhások a jászjákóhalmai férfit a Jászberényi Rendőrkapitányságra előállították, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.