Készenléti rendőrök fékezték meg az indulatokat

2014. 11. 03., h - 14:20
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség járőrei vetettek véget a jászladányi dulakodásnak.

A Jászberényi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást P. Istvánné 52 éves, K. Sándorné 64 éves, K. Ibolya 26 éves és P. Mária 35 éves jászladányi lakosok ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint P. Istvánné - egy korábbi nézeteltérés miatt – 2014. november 2-án 13 óra 25 perc körüli időben Jászladány egyik utcáján szóváltásba került K. Sándornéval. A vitát tettlegesség követte. A dulakodásba rokonaik is bekapcsolódtak, melynek során a felek kölcsönösen bántalmazták egymást.

A közelben járőröző készenléti rendőrök vetettek véget az utcai verekedésnek. Az egyenruhások szétválasztották a garázdákat és a résztvevőket előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra. A nyomozók a négy jászladányi nőt gyanúsítottként kihallgatták.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.