Késelés lett a vége

2014. 09. 17., sze - 14:25
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök előállítottak egy férfit, mert megvágta vitapartnerét zsebkésével.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. szeptember 16-án 12 óra 20 perckor érkezett bejelentés egy győri itallerakattól, hogy két férfi késsel támad egymásra.

A kiérkező rendőrök megállapították, hogy két férfi szóváltásba keveredett egymással, majd egyikük a vita hevében egy 8 cm pengehosszúságú késsel megvágta vitapartnere kezét. A dulakodás közben védekezéséként a sértett is kést rántott, de azzal sérülést nem okozott támadójának. A történtek után a támadó a helyszínt elhagyta.

Az egyenruhások a helyszínről azonnal a sérülést okozó férfi kutatására indultak és néhány percen belül elfogták, majd előállították P. József  62 éves győri lakost.

A Győri Rendőrkapitányság a férfi ellen súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.