Kerékpárra ült

2015. 02. 08., v - 10:19
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúszoboszlói rendőrök elfogták azt a férfit, aki az egyik helyi szórakozóhelyen nem adta vissza a pénztárosnak a pénzét, hanem az egyik vendég kerékpárjára felült és azzal elhajtott.

A rendőrök Ebesen a Kossuth utcában közlekedtek szolgálati gépkocsijukkal 2015. február 6-án 22 óra 30 perckor, amikor a mögéjük érkező személygépkocsi rájuk dudált, ezért megálltak. A gépkocsit vezető férfi a rendőröknek elmondta, hogy ő az Ady Endre utcában lévő vendéglátóhely egyik alkalmazottja és autójával követette azt a férfit, aki a szórakozóhelyen a pénztárostól pénzt tulajdonított el, majd a vendéglátóhely előtti tárolóból eltulajdonította az egyik vendég fekete színű kerékpárját és azzal elhajtott. A 23 éves férfi a kerékpárt az Ady és a Vadas utca kereszteződésében hátrahagyta. A hajdúszoboszlói járőrök a pontos személyleírás alapján a Vadas utcában elfogták a hajdúszováti férfit, akit a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra előállítottak. A 23 éves férfit a nyomozók tulajdon elleni szabálysértés – lopás és jármű önkényes elvétele  – elkövetése miatt meghallgatták, majd a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében szabálysértési őrizetbe vették. A kerékpárt a tulajdonosának visszaadták.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Köddé vált a nyereség

Egy gesztelyi sértett számlájáról közel 24 millió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.