Kábítószert fogyasztottak

2014. 08. 31., v - 12:19
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy férfit és egy nőt állítottak elő a rendőrök Sopronban.

A soproni egyenruhások az egyik belvárosi mellékutcában ellenőriztek egy gépkocsit 2014. augusztus 29-én 9 óra 30 perckor. A megállított gépkocsiban igazoltatták Sz. J. Gabriell 27 éves és H. Dalma 18 éves fertőendrédi lakosokat. A zavartan viselkedő nő csomagjának átvizsgálásakor egy műanyag dobozban kábítószergyanús anyag került elő. A fiatal nő az intézkedő rendőröknek beismerte, hogy a növényi eredetű anyagot Ausztriában vásárolta és az intézkedés előtt fogyasztott belőle. A nőt a Soproni Rendőrkapitányságra előállították és ellene kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

Ugyancsak Sopronban ellenőriztek a rendőrök egy világítás nélkül közlekedő személygépkocsit 2014. augusztus 31-én 2 órakor. Az egyenruhások a járművet vezető L. Norbert 22 éves komlói lakos ruházatnak és gépkocsijának átvizsgálásakor kábítószergyanús növényi származékot találtak. A férfi a járőröknek elmondta, hogy a növényi eredetű anyaggal megtömött cigaretta az ő tulajdona, utoljára egy napja fogyasztott belőle. A férfit a rendőrök előállították.

A Soproni Rendőrkapitányság a férfi ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.