Időben érkeztek és segítettek

2014. 09. 21., v - 10:55
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hazavitték az időskorút a soproni rendőrök.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. szeptember 20-án 20 óra 20 perckor érkezett bejelentés, hogy az egyik mellékutcában egy segítségre szoruló, zavartan viselkedő nő tartózkodik.

A helyszínre kiérkező rendőröknek a 85 éves soproni lakos elmondta, hogy a délutáni órákban elment otthonról sétálni, de eltévedt és most nem talál haza.

Az egyenruhások az idős asszony igazoltatásával megállapították lakóhelyének címét, majd a szolgálati gépkocsival hazavitték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.