Időben érkezett a rendőri segítség

2014. 08. 08., p - 07:48
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két napja feküdt a földön magatehetetlenül, mikor rátaláltak a beledi rendőrörs beosztottjai.

A Kapuvári Rendőrkapitányság Beledi Rendőrörs beosztottjait 2014. augusztus 7-én 17 óra 40 perckor értesítette egy rábakecöli lakos, hogy szomszédját már napok óta nem látta.

Az egyenruhások a megadott címhez vonultak, ahol a ház körül mozgást nem tapasztaltak, csak két nagytermetű kutya ugatott.

A rendőrök a ház bejárati kapuját nyitva találták és a támadó ebeket maguktól távol tartva az udvarra, majd a lakóépületbe mentek.

A hálószobát ellenőrizve az ágya mellett megtalálták a keresett férfit. Pulzusát ellenőrizték, majd folyamatosan beszélve hozzá felébresztették. A beteg közölte, hogy két napja fekszik a földön, elesett és nem tudott felállni.

A körzeti megbízottak értesítették a mentőszolgálat munkatársait, akik megállapították, hogy a 64 éves külföldi állampolgárnak eltört a combcsontja és állapotát több krónikus betegsége is súlyosbította, ezért kórházba szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.