Hattyúélet

2014. 10. 27., h - 08:52
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győri rendőrök helyezték biztonságba a zavart állatot.

A Győri Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának beosztottjai 2014. október 26-án 15 óra 15 perckor, a 85-ös számú főút M1-es autópálya lehajtójánál észleltek egy hattyút az úttesten.

A „totyogó” állat több autót is fékezésre, lassításra kényszerített.

A járőrök a közlekedés biztonsága és testi épségének megóvása érdekében az állatot leterelték az útról, majd az út melletti növényzetbe helyezték biztonságba.

Az egyenruhások értesítették a Szigetközi Tájvédelmi Körzet munkatársait, akik megvizsgálták a riadt madarat.

A helyszínre érkező természetvédelmi őrök véleménye szerint az „emberi” segítség időben érkezett, mivel a hattyú nem tudott felrepülni, ezért zavarodott meg. A kifejlett példányt az „állatbarátok” azonnal vízre tették és természetes élővilágába útjára engedték.

.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.