Gyerekek is voltak a bajbajutottak között

2014. 08. 26., k - 12:38
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyolc átfázott kenust mentettek meg a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai.

 

Egy gödi férfi tett bejelentést 2014. augusztus 25-én 20 óra 30 perc körüli időben a rendőrség ügyeletére arról, hogy hét társával együtt a Tisza folyó gulácsi szakaszánál a folyó áradó vízszintje miatt nem tudnak biztonságos helyre evezni kenujukkal.

A bejelentést követően a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság két pihenőidejét töltő munkatársa Tóth Zsolt r. törzszászlós és Faragó Tibor r. törzsőrmester azonnal szolgálatba álltak, majd rendőrségi kisgéphajóval rögtön elindultak a bajbajutottak megsegítésére. A rendőrök rövid időn belül megtalálták a segítséget kérő kenusokat.

Az egyenruhások a csónakokban lévő öt gyermeket szolgálati hajóba ültették, a három felnőtt kenuban tartózkodó túrázót pedig maguk mellett irányítva a jándi szabadstrand területére vitték, ahol már aggódó társaik várták őket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.