Figyeljünk együtt a rászorulókra

2015. 11. 03., k - 11:25
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hideg idő beköszöntével a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a rászorult, fedél nélkül élő emberek segítésére, az esetleges kihűlések megelőzésére.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság valamennyi szerve felkészült a hideg időre és az ezzel kapcsolatos feladatok végrehajtására.

A járőrök ismerik a körzetükben azokat a helyeket, ahol a fedél nélkül élők meghúzzák magukat a hidegben. A rendőrök rendszeresen tájékoztatják őket, a közelükben található melegedő helyekről, az ingyenes szálláshelyekről, illetve ha a járőrök indokoltnak látják, vagy ha a hajlék nélkül élők kérik, további segítséget hívnak hozzájuk. A körzeti megbízottak 2015. november 3-án délelőtt Debrecenben, a hűvösebb időben a fedél nélkül élőknek szendvicseket és meleg teát osztottak.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság emellett az állampolgárok összefogását is kéri. A kihűlés veszélyének főként az utcán élők vannak kitéve, de a lakókörnyezetben is előfordulhatnak olyanok, akik pillanatnyi egészségi állapotuk miatt mások segítségére szorulnak, vagy nehéz anyagi körülmények között élnek és fűtetlen otthonukban szintén fennáll a kihűlés veszélye. Amennyiben ilyen esetet látnak, tapasztalnak, hívják a 107-es vagy 112-es segélyhívók valamelyikét, hogy a rendőrség értesíteni tudja a megfelelő hatóságot, vagy további segítséget nyújthasson a bajbajutottaknak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.