Fejsze, csákány nem alapjog!

2024. 10. 03., cs - 11:24
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság biztosítja a gyülekezési jog békés gyakorlását, de a határozottan intézkedni fog azokkal szemben, akik ütő-, szúró- vagy vágóeszközökkel mennének tüntetni.


A közösségi médiában buzdít egy férfi arra, hogy egy jogszerűen bejelentett, és a BRFK, mint gyülekezési hatóság által tudomásul vett gyűlés résztvevői fejszét vagy más szerszámokat vigyenek magukkal. 
 
A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy bűncselekményt követ el, aki a gyűlés gyülekezési jogról szóló törvény szerinti békés jellegét biztosító korlátozásait megsérti (tilos a gyűlésen – ideértve az oda eljutást, illetve az onnan távozást is – az élet kioltására, személyi sérülés vagy súlyos anyagi kár okozására alkalmas dologgal megjelenni). Aki ilyet követ el, azzal szemben a rendőrség a leghatározottabban fog eljárni.
 
A békés gyülekezés alapjog, annak gyakorlását a rendőrség biztosítja.
 
A gyűléseken
  • kövesse a rendezők, szervezők utasításait;
  • arcát ne takarja el;
  • ne tartson magánál közbiztonságra különösen veszélyes eszközt, például fejszét, kést, botot, petárdát;
  • véleményét nyilvánítsa ki békésen;
  • ha azt látja, hogy valaki rosszul lett vagy segítségre szorul, esetleg kérdése van, forduljon a rendezőkhöz, illetve a biztosításban részt vevő rendőrökhöz!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.