Fatolvajt értek tetten a körzeti megbízottak

2016. 02. 16., k - 12:36
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pálmonostorai egyenruhások együttműködésének eredményeként sikerült elfogni a lopás vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 27 éves kisteleki férfit.

A szabadidejét töltő Bába Csaba rendőr főtörzszászlós, pálmonostorai körzeti megbízottnak 2016. február 15-én a délutáni órákban tudomására jutott, hogy a település külterületén egy gyanús személygépkocsiból és utánfutóból álló járműszerelvény közlekedik. Mivel az utóbbi időben az érintett területen több falopásról is érkezett bejelentés, ezért szolgálatba helyezte magát és Hideg Sándor címzetes rendőr zászlóssal együtt a község mellett lévő erdős helyre mentek.

 

Az egyenruhások a terület ellenőrzése során 2016. február 15-én 14 óra 35 perckor a fák takarásában észleltek egy személygépkocsit, amelyhez egy fával megpakolt utánfutó volt kapcsolva. Mivel K. József a szállítmány eredetével nem tudott elszámolni, ezért előállították a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságra.

 

A beszerzett információk alapján a 27 éves férfi 2015 decemberétől többször visszajárt tüzelőt lopni a külterületre. A kisteleki lakossal szemben - szabadlábon hagyása mellett - lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.