Farmernadrágot vitt el

2014. 11. 06., cs - 09:13
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy órán belül elfogták a balassagyarmati járőrök a 21 éves férfit.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2014. november 5-én 14 óra 22 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy balassagyarmati ruházati áruházban lopás történt.

A járőrök a helyszínen beszerzett adatok és személyleírás alapján, a város területén egy órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján H. Ernő váci lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a bejelentést megelőzően a bolt próbafülkéjében egy márkás farmernadrágról az áruvédelmi eszközt eltávolította, ruhája alá rejtette, és azzal a kereskedelmi egységből fizetés nélkül távozott. A 21 éves férfit a rendőrök a Balassagyarmati Rendőrkapitányságra előállították, és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, az eltulajdonított ruhaneműt lefoglalták.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.