Eredményes együttműködés

2016. 03. 18., p - 14:45
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy orgoványi polgárőr éberségének köszönhetően sikerült elfogni a körözött férfit.

Egy polgárőr értesítette 2016. március 16-án a közös szolgálatot teljesítő orgoványi és jakabszállási körzeti megbízottakat arról, hogy egy orgoványi tanyán feltehetően egy körözött férfi tartózkodik.

 

Az egyenruhások azonnal a megadott helyre mentek, ahol igazoltatták R. Norbert 27 éves jakabszállási lakost. A rendőri intézkedés során kiderült, hogy a férfival szemben a Kecskeméti Törvényszék elfogatóparancsot bocsátott ki lopás bűncselekmény elkövetése miatt, ezért előállították őt, majd további intézkedés megtétele céljából átszállították a Kecskeméti Járásbíróságra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.