Engedély nélkül vezetett

2014. 10. 16., cs - 08:44
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járőrök Hugyag belterületén ellenőrizték a személygépkocsival közlekedő 27 éves férfit.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság járőrei 2014. október 15-én 14 óra 30 perc körüli időben Hugyag belterületén ellenőriztek egy személygépkocsit és annak vezetőjét. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a járművet vezető 27 éves hugyagi férfit a Balassagyarmati Rendőrkapitányság Szabálysértési Hatósága a járművezetéstől 2014. október 19-ig eltiltotta. A férfit az egyenruhások a rendőrkapitányságra előállították és vele szemben a szabálysértés elkövetése miatt – őrizetbe vétele mellett – kezdeményezték a gyorsított bírósági eljárás lefolytatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.