Eltűnt, megtalálták

2014. 11. 04., k - 10:39
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség is bekapcsolódott egy miskolci otthonából eltűnt, fogyatékkal élő fiatalember keresésébe.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába 2014. november 3-án 9 óra 35 perckor érkezett bejelentés, hogy egy 19 éves, fogyatékkal élő fiatalember miskolci lakásotthonából elindult sétálni az erdőbe, de eltévedt. A felmerült egészségügyi kockázatok miatt szükséges volt, hogy a fiatalembert idő előtt megtalálják.

 

A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei nagy erőkkel kezdték meg a kutatást, majd a Készenléti Rendőrség munkatársai erősítették a keresőket. Az igyekezet 14 óra 53 perckor vezetett eredményre, amikor az egyenruhások megtalálták az eltűntet. A sérüléseket nem szenvedett férfit biztonsági intézkedés keretében a megfelelő ellátást biztosító otthonába szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.