Eltiltása ideje alatt vezetett

2014. 11. 08., szo - 17:23
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Volán mögé ült, pedig már csak 14 nap volt hátra 5 hónapos járművezetéstől eltiltása idejéből.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság járőrei 2014. november 7-én 13 óra 50 perckor Kabán, a Rákóczi utcán vonták intézkedés alá az ott közlekedő jármű püspökladányi sofőrét. A 35 éves férfiról megállapítást nyert, hogy a Püspökladány Rendőrkapitányság Szabálysértési Hatósága  2014. november 21-éig a járművezetéstől jogerősen eltiltotta. A férfit a járőrök elfogták és a Püspökladányi Rendőrkapitányságra előállították, ahol meghallgatása során elismerte a szabálysértés elkövetését. A férfit a nyomozók gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében szabálysértési őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.