Elszabadult indulatok

2014. 09. 29., h - 09:38
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Készenléti rendőrök fékezték meg a verekedést Jászladányon.

A Készenléti Rendőrség járőrei intézkedtek két jászladányi lakossal szemben, akik 2014. szeptember 28-án 0 óra 30 perc körüli időben egy jászladányi sörözőben, majd később az utcán is - szóváltást követően - kölcsönösen bántalmazták egymást. Az egyenruhások a 27 éves M. Zoltánt és a 44 éves D. Andrást garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a Jászladányi Rendőrőrsre, ahol eljárást indítottak velük szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.