Életet mentettek a sümegi rendőrök

2018. 05. 10., cs - 14:15
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Végzetes lépésre szánta el magát egy férfi, a sümegi rendőrök megmentették az életét.

Egy Sümeg közeli településen élő férfi telefonon tett bejelentést a rendőrségre 2018. május 10-én 10 óra 15 perckor, hogy életének önkezével fog véget vetni.

A Sümegi Rendőrőrs szolgálatirányító parancsnoka – Aszódi Péter rendőr törzszászlós – azonnal a helyszínre irányította a körzeti megbízottakat. A bejelentéstől számított 10 percen belül a rendőrök – Dömötör Attila rendőr főtörzszászlós, Takács Attila rendőr törzsőrmester és Földi Hajnalka rendőr törzsőrmester – a megadott címre érkeztek, ahol a családi ház melléképületében megtalálták a mozdulatlan férfit, aki ekkor már nem lélegzett. Szabad légutakat biztosítottak a segítségre szorulónak, újraélesztették, és a mentők helyszínre érkezéséig szívmasszázst alkalmaztak. A kiérkező mentőszolgálat munkatársai stabilizálták a férfi állapotát, majd kórházba szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.