Élet a tanyákon

2014. 12. 29., h - 15:34
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hideg idő beköszöntével különösen fontos a külterületen élőkre való odafigyelés.

A hideg téli időjárás nehéz, sokszor életet veszélyeztető helyzeteket teremtő időszak. Fokozottan igaz ez az egyedül élőkre, az idős, beteg emberekre, a tanyavilágban lakókra és az utcákon alvókra. A hűvösebb idő beköszöntével a rendőrök megyeszerte folyamatosan és visszatérően ellenőrzik azokat a külterületeket, tanyákat, ahol egyedülálló vagy idős emberek élnek, akik koruk, egészségi állapotuk vagy vagyoni helyzetük miatt nem tudják befűteni a lakásukat, illetve teljes biztonsággal ellátni magukat.

 

A Bács-Kiskun megyei rendőrök 2014. december 29-én is ellenőrzést hajtottak végre a külterületeken élők biztonságának erősítése érdekében. A legtöbb helyen ismerősként köszöntötték az egyenruhásokat, nyíltan beszéltek mindennapjaikról. A környező tanyavilág ellenőrzésekor az egyenruhások a gépjárművel nehezen megközelíthető helyekre is eljutottak, ahol az ott lakóknak bűnmegelőzési tanácsokat is adtak, melyet szívesen fogadtak. A személyes találkozás alkalmával a rendőrök megbeszélik az idősekkel, hogy szükség esetén kitől kérhetnek segítséget, elmondják a nap 24 órájában működő segélyvonalak hívószámait.

 

A hatékony segítségnyújtás érdekében a rendőrség együttműködik a polgárőrséggel, a települési önkormányzatok mezőőri, tanyagondnoki szolgálataival, vadásztársaságokkal, szociális szervezetekkel és a közterület-felügyelőkkel egyaránt.

 

Ne hagyjuk, hogy tragédiák történjenek! A rendőrség kéri, hogy figyeljenek egyedül élő hozzátartozóikra, ismerőseikre!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.