Debrecen: a rendőrség közbelépett (frissítve)

2015. 06. 30., k - 16:27
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség fenntartja a közrendet, a közbiztonságot Debrecenben.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. június 29-én 14 óra 20 perc körüli időben két menedékkérő között vallási indíttatású nézeteltérés keletkezett a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni befogadó állomásán. A nézeteltérés oka az volt, hogy az egyik menedékkérő elvette a másik - egyes információk szerint a lapok között 200 eurót tartalmazó - Koránját, majd az egyik épületbe berohanva megtaposta azt. A konfliktus elmérgesedett, abba az állomáson tartózkodó menedékkérelmet benyújtók közül több százan kapcsolódtak be, majd egy csoportjuk kitört a befogadó állomás területéről a Debrecen, Sámsomi útra. A rendbontás az úton is folytatódott: a menedékkérők kukákat borogattak és gyújtottak fel, ott parkoló járműveket rongáltak meg.

A rendőrség azonnal kiemelten reagált az eseményekre, 154 fős rendőri egység bevetésével kordonokat felállítva és a feldühödött tömeg megfékezése érdekében gázcsapásokat alkalmazva visszaszorította a tábor területére a közterületen randalírozókat. A rendőrség a konfliktus résztvevőit szétválasztotta, egy főt előállított a Debreceni Rendőrkapitányságra.

A történtek során egy fő rendőr megsérült, a Készenléti Rendőrség főtörzsőrmesterét egy kővel megdobták. A rendőr hámsérülését a helyszínen ellátták, más személyi sérülésről a rendőrségnek jelenleg nincs tudomása. Az esetleges további konfliktusok elkerülése érdekében a rendőrség a helyszínen és környékén továbbra is fenntartja a kiemelt rendőri jelenlétet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.