Csellengők

2014. 12. 28., v - 08:17
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hamis adatokkal akarták megtéveszteni a győri rendőröket.

A Győri Rendőrkapitányság beosztottjai 2014. december 27-én 7 óra 57 perckor a győri vasútállomásra vonultak, mivel az egyik érkező vonatról érkezett bejelentés, hogy három utas nem rendelkezik menetjeggyel és nem hajlandóak igazolni magukat.

A járőrök a három nőt személyazonosságuk igazolására szólították fel, majd adataikat bemondás alapján rögzítették.

Az egyenruhások megállapították, hogy két fiatalkorú valótlan adatokat közölt, ezért őket személyazonosságuk megállapítása céljából a rendőrkapitányságra előállították.

A két lány a rendőrségen beismerte, hogy hamis néven mutatkoztak be és valójában engedély nélkül távoztak a nagykanizsai illetve a kőszegi gyermekotthonokból.

A rendőrök a két eltűntként körözött csellengőt a Győri Ifjúságvédelmi Intézetbe szállították és ellenük személyazonosság igazolásával kapcsolatos kötelesség megszegése miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.