Csaknem ezer rendőr a gátakon
A rendőrség tovább növelte az árvízi védekezésben résztvevő állomány létszámát.
Jelenleg 464 fő rendőr a Készenléti Rendőrség és a megyei rendőr-főkapitányságok állományából, illetve 461 rendészeti szakközépiskolás tanuló segíti a társszervek munkáját.
Feladatuk az érintett területeken kitelepített lakók biztonságba helyezése, hátrahagyott vagyontárgyaik őrzése, a forgalomtól elzárt utak felé közlekedők terelése, a közrend, valamint a közlekedés rendjének fenntartása.
Az éjszaka az árvízzel sújtott településeken rendkívüli esemény nem történt, rendőri intézkedésre nem került sor.
A rendőrség folyamatosan figyelemmel kíséri az árvízi, valamint belvízi helyzetet, annak változásaira a korábban kidolgozott tervek szerint azonnal reagál, a védekezés rendőri feladatainak ellátásához minden szükséges forrással rendelkezik.
A rendőrség köszönetet mond az állampolgárok fegyelmezett, a hatóságokkal együttműködő magatartásáért.