Cél a falopások megelőzése

2015. 10. 10., szo - 06:49
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közös járőrszolgálatot szerveztek 2015. október 9-én a helyi rendőrök, polgárőrök, mezőőrök és erdészek, akik bejárták a Hajdúhadház külterületein található erdőket.

Több száz órát töltöttek közös szolgálatban a rendőrök, a polgárőrökkel, az erdészekkel és más társszervekkel Hajdú-Bihar megyében. Többnyire a helyi körzeti megbízottak járják velük az erdőt, hogy folyamatos jelenlétükkel megelőzzék a bűncselekményeket, illetve elfogják a tetteseket. A visszatérő jelleggel végzett járőrszolgálatok különböző napszakokban történnek, és elsődleges céljuk, hogy megelőzzék a falopásokat, az illegális fakitermelést, az orvvadászatot valamint az egyéb külterületi bűncselekményeket. A közös szolgálat során a külterületen élőkre is nagy figyelmet fordítanak, hogy a rendőrök közvetlenül megismerjék az ott lakók közbiztonsággal kapcsolatos észrevételeit, véleményüket.

A megelőzés érdekében a rendőrség számít az erdő- és földtulajdonosok tevékenységére. Lehetőség szerint látogassák meg többször ingatlanjaikat, a kezelésükben álló földterületet, ellenőrizzék annak sértetlenségét.

Felhívjuk az állampolgárok figyelmét, hogy bizonytalan eredetű faanyagot ne vásároljanak! Gyanús személyek megjelenése esetén, vagy gyanús eredetű tüzelőt árusító teherautót észlelve értesítsék a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-52/457-040-es telefonszámon, vagy tegyenek bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.