Busójárás 2018

2018. 02. 14., sze - 13:44
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A busók idén is zavartalanul vonultak be Mohács főterére.

A Busójárást, mint az UNESCO emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján 2009 óta szereplő, télbúcsúztató, tavaszköszöntő farsangi fesztivált idén 2018. február 8-a és február 13-a között rendezték meg Mohácson. A rendezvény biztosítását a Mohácsi Rendőrkapitányság, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség látta el a közterület-felügyelet, valamint a polgárőrség munkatársaival közösen.

A rendőrség a rendezvények biztosításán túl a város forgalmi rendjének kialakítását és a busók vonulásának koordinálását is ellátta. Ennek köszönhetően az ezerháromszáz főből álló busó menet egybefüggően, zavartalanul vonult be a főtérre. A bűnmegelőzési tevékenységhez a térfigyelő kamerarendszert is igénybe vette a rendőrség, továbbá a Tourist Police pavilon is a rendezvényre látogatók segítségére volt öt napon keresztül, ahol közösségi szolgálatos diákok bevonásával adtak tájékoztatást a turistáknak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.