Biztonságos pihenés Egerben

2015. 09. 10., cs - 12:03
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A turisztikai szezont értékelték.

Mint arról korábban többször hírt adtunk az Egri Rendőrkapitányság a nyári hónapokban kiemelt figyelmet fordít a városba látogatók és az itt élők zavartalan pihenésének biztosítására.

Az elmúlt nyári hónapok intézkedéseiről adott tájékoztatást 2015. szeptember 10-én Bognár József r. alezredes, az Egri Rendőrkapitányság vezetője, Habis László Úr, Eger Megyei Jogú Város polgármestere valamint Lugosi Dénes, az egri strandfürdőt üzemeltető Eger Termál Kft. igazgatója.

Augusztus hónapban a Lengyelország Malopolska Tartományi Rendőrségi Parancsnoksága által delegált rendőrökkel közös szolgálat során 65 lengyel állampolgárnak tudtak segítséget nyújtani az egyenruhások.

Továbbá a középiskolásokkal közös „Tourist Police” szolgálatok alkalmával több, mint 50 külföldi turistának tudtak felvilágosítást, útbaigazítást adni.

Elhangzott, hogy a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti – az egri strand területén történő fokozott rendőri jelenlétről szóló –megállapodásnak köszönhetően a nyári hónapokban mindössze két alkalommal jelentettek a fürdő területéről vagyon elleni bűncselekményt. Mindkét eset kapcsán az elkövetőt elfogták az egri rendőrök.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.