A rendőrökön nem múlik

2014. 10. 31., p - 13:24
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások azt szeretnék, hogy a hajléktalanok biztonságban vészeljék át a telet.

Komárom-Esztergom megyében a rendőrség felkészült a hideg időre és az ezzel kapcsolatos feladatok végrehajtására. Az egyenruhások az elmúlt hetekben már feltérképezték azokat a helyeket, ahol a fedél nélkül élők meghúzzák magukat. Tájékoztatták őket, hol találnak melegedőt, ingyenes szálláshelyet maguknak, és ha kérik, további segítséget hívnak hozzájuk. Előfordulhat ugyanis olyan eset, hogy a hajléktalan nem ismeri a környéket, vagy nincs pénze, eszköze, hogy eljusson a legközelebbi melegedőbe.

 

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság emellett az állampolgárok összefogását is kéri. A kihűlés veszélyének főként az utcán élők vannak kitéve, de a lakókörnyezetben is előfordulhatnak olyanok, akik pillanatnyi egészségi állapotuk miatt szorulnak mások segítségére, vagy nehéz anyagi körülmények között élnek és fűtetlen otthonukban szintén fennáll a kihűlés veszélye. Amennyiben ilyen esetet látnak, tapasztalnak, hívják a 107-es vagy 112-es segélyhívók valamelyikét, hogy a rendőrség értesíteni tudja a megfelelő hatóságot, vagy további segítséget nyújthasson a bajbajutottaknak.

 

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság folyamatos kapcsolatot tart fenn a területileg illetékes krízisközpontokkal. Képviselőik részvételével a rendőrség 2014. október 31-én munkaértekezletet tartott. A segítők átadták egymásnak az elmúlt években szerzett tapasztalataikat és egyeztették, hogy a megye területén mely szervezet tudja a leggyorsabb és leghatékonyabb segítséget nyújtani a bajba jutottaknak. Az Utcai Szociális Segítők Egyesülete 2014-ben is üzemelteti krízisautóját, mellyel szerte a megyében elérnek azokhoz, akiket a kihűlés veszélye fenyeget. Emellett a megyében működő polgárőr szervezetek is kiemelt figyelmet fordítanak az utcán élőkre járőrszolgálatuk ellátása során.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.