A nagy kaland

2014. 07. 19., szo - 08:47
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 12 éves emődi kisfiú indult neki kalandvágyból az ismeretlennek, a rendőrök sértetlenül találták meg.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2014. július 18-án 21 órakor érkezett bejelentés egy kisfiú eltűnéséről. A kétségbeesett szülő elmondta, hogy gyermeke emődi otthonukból a délután folyamán ismeretlen helyre távozott és az azóta eltelt időben nem ment haza és életjelet sem adott magáról.

A Miskolci Rendőrkapitányság állománya mintegy 40 fővel azonnal megkezdte a kis csellengő felkutatását, melynek eredményeként 2014. július 19-én 4 óra 40 perckor Emődön a  Völgy utcában a gyermeket sértetlenül megtalálták. A kisfiú otthonról történő távozásának okául a kalandvágyat említette az őt megtaláló rendőröknek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.