A lángok közül

2024. 04. 13., szo - 11:11
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Égő autóból mentettek ki a járőrök egy férfit a XIII. kerületben.

Villanyoszlopnak ütközött 2024. április 13-án 7 óra 39 perc körül egy autós a XIII. kerületben, a Váci út Forgács utca kereszteződésénél. A IV. kerületi járőrök éppen a kereszteződésben álltak az autójukkal, amikor látták, hogy a szemből jövő autó nekicsapódik a villanyoszlopnak. Odasiettek a férfihoz, kihúzták az autóból, amely azonnal lángba borult. 

A sofőrt a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.