Közlekedésrendészeti összefoglaló Bács-Kiskun megyéből
Az elmúlt hét eseményei röviden.
Az elmúlt hét eseményei röviden.
Véget ért a helyszínelés Érd térségében.
A megalapozott gyanú szerint elsőbbség meg nem adása miatt történt a karambol.
Két autó ütközött össze a főváros felé vezető oldalon.
A közlekedésbiztonsági akció során a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök 7 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.
A Pest megyei rendőrök vették észre és intették ki a forgalomból a járműveket.
A rendőrök összesen 43 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Ezúttal a Kőszegi Rendőrkapitányság térségében végeztek finn módszeres ellenőrzést az egyenruhások. A hétvégén két esetben is pozitív lett az alkoholteszter.
Hárman meghaltak, hárman súlyosan-, míg öten könnyebben sérültek meg a megye útjain.
Befejezték a kidőlt fák kivágását Rónabánya és Cered között útszakaszon.
Fókuszban az embercsempészek és a szabálytalanul közlekedők kiszűrése Bács-Kiskun megyében.
Rónabánya és Cered között teljes útlezárásra kell számítani az úttestre került kidőlt fák miatt.
A szolnoki rendőrök a balesetek megelőzése, valamint a gyorshajtók kiszűrése érdekében közlekedési akciót tartottak az illetékességi területükön.
A győri rendőröket egy Győrszabadhegyen történt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesethez riasztották.
A rendőrőrs munkatársai Lajosmizse, Felsőlajos és Kerekegyháza térségében ellenőrizték a járművezetőket.
Az M3-as számú autópálya újra teljes szélességében járható.
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tartottak a rendőrök Ajka térségében.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök a közlekedésbiztonság javítása, az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése és a közúti balesetek megelőzése érdekében a vezetési képességre hátrányosan ható szerek fogyasztását ellenőrzi.
Veszélyes rakományt szállító kamion műszaki meghibásodása miatt a rendőrök lezárták az M3-as autópályát mindkét irányba a polgári csomóponttól Mezőkeresztesig.
A komáromi rendőrök a vezető baleseti okokkal kapcsolatos jogsértések kiszűrése érdekében fokozott ellenőrzést tartottak.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.